// Második //

Mikor az órának vége lett, mindenki a folyosó felé vette az irányt a második órához készülődve. Gwen és én legutolsóként hagytuk el a termet, majd kettéváltunk. Nem szerettem nélküle órákra menni. Ő volt az egyetlen igaz barátom, aki mindig mellettem állt, ezért nem igazán barátkoztam mással. Miután a szekrényemhez sétáltam és visszatettem a fizika könyvemet, mikor becsuktam az ajtaját észrevettem, hogy ott áll mellettem.

- Meg tudnád mondani, mi lesz a következő óra? - A könyveit igazgatta a szekrényében, nem nézett rám, semmilyen érzelmet nem mutatott. Komoly volt. Nem törődött azzal, ami körülötte történik. Mintha egy magányos farkas lenne, aki elszakadt a falkájától. 

- Matek - feleltem.

- Remek! - Egy izom moccant meg a vállán. Hiába volt rajta póló, akkor is észre lehetett venni, hogy alatta egy kidolgozott test lapul. 

- Kérdezhetek valamit? – sóhajtottam. - Miért van egy nap tetoválás a csuklódon? - A kérdés hallatán rám nézett. A szemei sötét tengerkék színűek voltak, a tekintetében volt valami különleges. Mintha a saját lelkem tükörképét nézném. Egyszerűen el lehet veszni azokban a szemekben, ami nekem sikerült is. Egész életem során, soha senki nem fogott meg ennyire, mint ő. Igaz, volt szerencsém pár sráccal, de sose alakult fényesen.

- Miért szeretnéd tudni? - Becsukta a szekrénye ajtaját és rátámaszkodott. A tekintete még mindig az enyémet fürkészte, játékosnak tűnt.

- Csak kíváncsivá tesz. Hasonló van nekem is, ezért szeretném tudni.

- Hogy érted azt, hogy hasonló? - Szemei összeszűkültek. Felhúztam fekete pulcsim ujját, majd a csuklómat nyújtottam felé. Megragadta és közelebb vonszolt magához. Az érintésétől libabőrös lettem. Egy mosoly villant fel a komoly álarc mögül... Most miért mosolyog? A hideg futkosott a hátamon. - Érdekes. Talán hasonló az érdeklődési körünk - engedte el a kezem.

- Khm... így születtem - javítottam ki, de ő csak ott állt előttem és mosolygott, bár nem bántam, de éreztem, hogy elvörösödöm tőle. - Abbahagynád, kérlek! 

- Mégis micsodát?

- A mosolygást! Idegesítő! - Táskámat felakasztottam a vállamra és elsétáltam mellette. Már a terem ajtaja előtt álltam s mikor hátranéztem, ő már nem volt a szekrénysornál. Kicsit furcsának tartottam, de hamar el is felejtettem.

Suli után a Taco's-ban szoktunk ebédelni Gwennel. Végül is ez egy étterem, de mégsem tűnik annak. Biliárd- és csócsóasztal fogalja a helyét a többi vörösre festett asztalok mellett, ahol több és több játékfogadások születnek. 

- Csajszi! - intett Gwen a bejárat felől, majd hátraszaladt a szokásos helyünkre. Lehuppant a székre és az étlapot a kezébe vette, majd olvasgatni kezdte. - Ah! Megőrülök! - hadonászott a kiskönyvel. - Anyám elvette a telefonom! Nem tudok senkivel se SMS-ezni! Még az ujjaim is hiányolják a telefon billentyűzetet! Nézd! - emelte felém a kezét, majd egy láthatatlan telefont kezdett el nyomkodni.

- Nyugi van! - kiabáltam rá és kezét az asztalra toltam a szemem elől. - Majd a nap végén talán visszakapod.

- Talán? Mi az, hogy talán? Nekem most kell!

- Tessék! Itt az enyém, használd addig ezt - nyújtottam neki egy fehér Samsung telefont.

- Istenem, imádlak! - Kikapta a kezemből és azonnal a használatba vette. Én csak mosolyogni tudtam. Gwen, mindig is ilyen őrült személyiség volt, sose tudtam unatkozni mellette. Nagyon sok hülyeséget csináltunk együtt és nagyon sokszor kerültünk emiatt bajba, de hála nekem, mindig sikerült kihúznunk magunkat a pácból.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bejárat ajtaja nyílik, a nyikorgása az egész épületet beterítette. Az illető a pult felé ment, majd leült. Egy diák volt az. Pontosabban ő volt az. 

- Mit bámulsz? - Gwen hangja szólalt meg.

- Hmm? - pillantottam rá. - Semmit! - Abban a pillanatban hátra nézett, majd egy nagy mosollyal vissza rám.

- Áááh! Már mindent értek. És...? Beszéltetek már? - emelte fel az egyik szemöldökét avval a titokzatos tekintettel.

- Pff! Nem értem, miről beszélsz. - Gyorsan felkaptam az étlapot, majd lapozgatni kezdtem. 

- Ezt igennek veszem. Nézd csak! Épp erre tart! Akkor én most egyedül is hagylak. - Kimászott az asztal mögül, majd a kabátját magára vette. - Ja és a telodat is elcsórom. Majd este átmegyek és elmesélsz mindent. Mindent! - Avval meg fordult és elrohant. 

- Gwe... - Mire kimondtam, a nevét már kilépett az ajtón.

Fejemet az asztalra döntöttem, majd egy hang szólalt meg, ismerős volt, lágy és kellemes.

- Ejha. Már mit ne mondjak, de a barátnőd szépen itt hagyott. - Azonnal felkaptam a fejemet. - Egyébként, szabad? - Előttem lévő üres helyre bólintott. Válaszként csak a vállamat vontam meg. Lerakta az italát az asztalra, ha jól tippelek, sör volt a korsójában, ezután helyet foglalt. Abban a pillanatban egy pincér jelent meg mellettem. Őt még nem ismertem, valószínűleg egy újonc volt.

- Hozhatok valamit a hölgynek? - Jegyzettömbjét tartva várta a válaszomat.

- Azt hiszem egy kóla elég lesz! - mosolyogtam rá, amit azonnal viszonzott is. Felírta a rendelést, majd visszament a pulthoz. Nem is kellett sokat várnom, a kólám már az asztalon is volt.

- Szabad? - A kólám felé intett. Nem értettem mit akart vele, ezért csak a szememet szűkítettem össze. Nem várta, meg míg választ adok, kibontotta, majd az italába öntött egy keveset, utána visszatette az én felemre. - Most mit nézel így? Így finomabb! - felelte egy korty után. Senkitől sem láttam még, hogy így issza, ezért furcsálltam. Egy kis ideig bámultam, aztán megszólaltam.

- Most költöztél ide?

- Miért kérdezed? - emelte fel a szemöldökét.

- Ez egy kis város. Mindenki ismer mindenkit. És meg kell, hogy mondjam, téged még egyszer se láttalak errefelé.

- Ahogy mondod. Most költöztem ide, hercegnő. - Ez most tényleg hercegnőnek hívott? - kérdeztem magamtól.

- Mit mondtál? 

- Talán, nem tetszik? - Már megint az a mosoly. Az agyamra megy vele.

- Nem! - tettem keresztbe a kezem.

- Jól van, hercegnő - kuncogott egyet, majd újabbat kortyolt az italából. - Lena, ugye? - szólalt meg végül. Ez már kezd egy kicsit ijesztő lenni.

- H… honnan? 

- Hogy honnan tudom? Az legyen az én titkom, hercegnő. - A szememet forgattam.

- Hogyha már a titkokról beszélünk, a nevedet elárulod, vagy nekem kell kitalálnom? - Rákönyököltem az asztalra egy ellenséges mosollyal. 

- Biztos, hogy jó ötlet ez?

- Hát, akkor nem tudom hogyan, de valahogyan ki fogom találni. - Ezt követően felállt a székről, megitta az utolsó kortyot az italából, kilépett a pad mögül, ezután alig észrevehetően felém hajolt.

- Egyébként Cole. - Azzal visszatette a kiürült poharat az asztalra, lassan meg fordult és a kijárat felé indult.

- Cole? - álltam fel a pad mögül, ő pedig visszanézett rám. - Ne hívj hercegnőnek!

- Rendben, hercegnő. - Avval kilépett az ajtón. Azt hiszem, elég bajom lesz még vele.