Lena
Porból lettél, porrá leszel. Mint a csillagok a galaxisban,
a semmiből jönnek és eltávoznak. Fényt adnak majd, kihunynak. Az életünkkel
sincs másként, megszületünk, majd meghalunk. Azt mondják, az ember huszonöt éves
korában meghal, de csak hetvenöt éves korában temetik el. Halálunk után meddig
fognak ránk emlékezni?
Egyke vagyok, nincs se bátyám, se kishúgom. Csak én. Bevallom, néha nem is bántam, de a legrosszabb napokon azt kívántam, bárcsak lenne egy másik énem. Hosszú időn keresztül ez így is ment, majd végre megkaptam a lehetőséget, de bárcsak ne történt volna így. Tekerjünk vissza a legelejére, mikor még minden nap olyan átlagos volt. Mikor még a sorsom csak papírra íródott és nem vált történelemmé.
2015, Görögország
A legrosszabb nap a hétben általában a hétfő. A
suliban mindenki csak a szombat esti bulijáról tudott beszélni, kivel feküdt
le, mennyi piát húzott le egyszerre és hogy milyen ostobaságot csinált. Mint
minden suliban, itt is be van osztva, ki melyik csoporthoz tartozik. Vannak a
hippik: színes ruhák, rasztás haj és az állandó vidám hangulat. A rockerek:
fekete ruhák, kemény zene és a komolyság. A kockák, a tudósok: akik minden nap
valami újat találnak ki és végül a tinipicsák, Stefany Millar vezetésével, aki
mindenki életét megkeseríti. Millarék családja a leggazdagabb a suliban, és
persze a legbeképzeltek. Amióta csak ismerem Stefanyt, azóta csak versengésben
állunk, melyikünk tudja jobban megalázni a másikat. Mit is mondjak, vesztésre
állok. Akire mindig is számíthatok, az Gwen Jones, egy olyasvalaki, aki mindig
mellettem áll, bármi történjék is, bár az ellentétem is lehetne, de egy dolog
mégis közös bennünk, mégpedig a barátságunk. Gwen maga a tökéletesség; világos
barna haj, zöldeskék szem, karcsú testalkat és állandó vidámság. Nekem marad a
gesztenyebarna haj néhol hullámos tincsekkel, zöldes-kék szem, a semmilyen
testalkat és a komolyság.
- Hé, csajszi, nem hiszed el, kivel találkoztam a hétvégén!
- lépett a szekrényemhez Gwen.
- Csak ne mond, hogy egy fiúval!
- De bizony egy fiúval és nem is akármilyennel! Emlékszel
Jamesre az oviból?
- Az a James, aki állandóan bepisilt? Hogy is felejthetném
el?! - Az arcomba nyomott egy újságot. A főcímlapon egy jóképű, félmeztelen
férfi szerepelt. - James Brown? Ez...ez lenne ő? - Kikaptam a kezéből és
nézegetni kezdtem.
- Igen, igen és képzeld, vele futottam össze a plázában!
Leszólított majd elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy ő James. Addig-addig
beszélgettünk, míg végül megtudtam a teljes nevét és beugrott valami, amit
aznap reggel láttam. Az újság, mondom, és jézusom ez ő! - Sóhajtott egyet. -
És, ha összejönnénk... - Abban a pillanatban a csengő szakította
félbe.
- Álmodj királylány. - Vállamra tettem a táskám, majd a
folyosóra intettem. - Óra van. Elkésünk! Ugye nem akarod, hogy Mr. Williams
egész órán csak téged csesztessen?!
- Isten ments! Csak add vissza az újságot! – kapta ki a
kezemből.
Mr. Williams fizikát tanított. Utáltam a tantárgyat, de
nála az órák sosem voltak unalmasak. Itt nincs olyan szó, hogy tanulás, vagy
elkezd beszélni az életéről vagy kísérletet mutat be nekünk, ami általában
rosszul sül el. Mikor beértünk a terembe az utolsó padsorban foglaltunk helyet.
Alig 5 perc után a tanár úr toppant be.
- Jó reggelt diákok! - Kávéját emelve köszöntött minket. -
Hogy telt a hétvége? Hallottam valami buliról beszélgettetek. - Mindenki síri
csendben volt, de fülig érő mosollyal figyelték a tanárt. - És engem meg se
hívtatok?! - A padra csapott és arra várt, hogy mindenkit a nevetés kapjon el
és nem kellett sokat várnia.
- Istenem, de örülök, hogy első órában nem a biológiát
kaptuk! - Dőlt hátra Gwen. - Ezt csak évezni lehet.
Abban a pillanatban valaki kopogott a terem ajtaján.
- Elnézést az óra zavarásáért kolléga, de egy új tanuló
érkezett az osztályba. - Az igazgató toppant be majd, betessékelte a diákot.
- Csajszi! Ott a pasid!
- Milyen pasim? Hol? - hökkentem meg és az ajtó felé kaptam
a fejem. A pillantásunk összeért. - Istenem Gwen, muszáj mindig zavarba hoznod?
Ez már kicsit sem vicces...
- Sosem unom meg! - Kuncogva a tollát a szájához érintette.
– Te pedig, sosem tanulsz belőle! - Csak a szememet forgattam.
- Rendben! Nos, fiam, öm... keress egy helyet magadnak -
intett a padok felé Mr.Williams. A fiú az előttünk lévő üres padban ült le.
A haja fekete, oldalt egy leheletnyit lenyírt volt, puhának
és dúsnak tűnt. Egyik fülében egy apróbb ezüst fülbevaló foglalta el a helyét.
Bőrdzsekit viselt, fekete farmert, oldalt egy lánccal és bakancsot. Volt benne
valami, de nem tudom, hogy mégis micsoda. Mikor levette a dzsekijét és a szék
támlájára helyezte, megpillantottam egy tetoválást a bal csuklójánál, ugyan ott,
ahol az enyém volt. Az enyémre nem is emlékszem, mikor kaphattam. A szüleim azt
mondják már akkor megvolt, mikor megszülettem. Holdformát ábrázolt, de nem
egyszerűt. Maori mintázatú volt, ahogy az övé is, csak nap formában. Ez a
tetoválás manapság igen elterjedt, de nem sokan vannak tisztában, hogy mekkora
jelentéssel bírnak. Minden egyes minta és forma, külön üzenetet hordoz, mint
például a holdnak is rengeteg jelentése van, nyelvek, országok és kultúrák
szerint. Egy forma lehet egy görbe vonal, egy szabálytalan négyzet, vagy egy
kör, aminek se eleje, se vége. Ezek a formák, amikor összekapcsolódnak, egy
mintát ábrázolnak. Így a mintának és a benne lévő formáknak, egy külön
jelentése lesz. Pontosan nem tudom mit is jelent, de biztos voltam benne, hogy
a kettőnek valami értelme biztos van.
